Barnaki Kamilla esküvőszervező (UNIQUE Esküvőszervezés)

4841

Hogy hogyan és miként lettem az, aki most vagyok: esküvőszervező? Egy rossz tapasztalatból kifolyólag… Méghozzá a saját esküvőmmel kapcsolatos negatív tapasztalatok alapján, amely rányomta egy picit a bélyegét a Nagy Napunkra.

Éppen ezért, baráti noszogatásra elvégeztem egy tanfolyamot, ahol megszereztem a hivatalos okiratot arról, hogy esküvőszervezőként tevékenykedhetek, de igazán csak az ezután következő évek és tapasztalatok tanítottak meg arra, hogy ez a csodás hivatás hogyan is működik. Természetesen szerelem lett, amit azóta is imádok csinálni.

Több, mint 10 éve nevetek és ha kell örömömben sírok együtt a Párjaimmal és minden erőmmel azon vagyok, hogy a legjobb és legszebb napot tudjam számukra és az általam ajánlott szolgáltatókkal garantálni. Ami szerencsére működik is.

Fontos számomra, hogy mindenki megkapja azt, amire vágyik, hogy a legmegfelelőbb emberekkel dolgozhassunk együtt egy-egy esküvőn és mosollyal az arcunkon élvezzük együtt minden percét az esküvőknek. Hogy a lehető legjobb tudásom adhassam hozzá azokhoz a közös elképzelésekhez, amelyekkel felkészülünk a nagy eseményre.

Így hát „esküvőszervező” vagyok. És nagyon büszke arra, hogy az lehetek! 🙂