Kertész Norbert zenekarvezető (A’la Carte Showband)

3052

Kertész Norbert vagyok, és gyakorlatilag általános iskola óta foglalkozom zenével, mivel zenei általános iskolában kezdtem meg a tanulmányaimat. Amíg kötelező volt, természetesen nem érdekelt, de amint végeztem az elemi sulival, rögtön zenekart alapítottam (billentyű-ének jómagam), ami után már nem volt megállás. Több formációban is játszottam (Rock, Reggae, vendéglátós csapatok), és egyedül is elkezdtem vendéglátózni. 2008-ban kezdtem el az A’la Carte Showband alapjait lerakni , amely csapat a mai napig épül , csiszolódik ,fejlődik , és munkálkodik itthon és külföldön esküvőkön-,  és ugyanilyen számban fesztiválokon , céges partykon , stb. A csapat mellett több más zenei és táncos formációt is létrehoztam és producerként veszek részt bennük, irányítok. (Zenekarok, DJ-k, hastáncosok). Folyamatosan azon dolgozom a csapataim tagjaival közösen, hogy a megrendelők számára biztonságot, minőséget és felejthetetlen élményt adjunk.