Szegfi Róbert esküvői fotográfus

3516

2008-ban kezdtem el fényképezéssel foglalkozni, akkor még lelkes kezdőként mindenre vadászva, ami él és mozog.

Hamar ráébredtem, hogy bár a fák és a virágok is szépek, de a menyasszonyok még szebbek, s mivel az emberábrázolásban érzem magam otthon igazán, így nem volt más választásom, (igaz, ellenállni sem akartam) hagytam, hogy beszippantson az esküvők világa.

Az események dokumentálása csak egy szegmens, az esküvői fotózás egy összetett egész, amiben megjelenítésre várnak elkapott pillanatok, érzelmek, hangulatok, és az egyedi látásmódot ezekben a képekben tudom én magam is leginkább megjeleníteni.

Számomra az egyik legfontosabb szempont, hogy a grandiózus, festői látványvilággal operáló képek mellett túlsúlyban legyenek a pár szerelmét, szenvedélyét, szépségét előtérbe helyező, időtálló képek, melyek, remélhetőleg évtizedek múltán is az otthonok falát ékesítik.

Ha szabad ilyet mondani, a kreatív fotózás a kedvencem, ezért is tekintek kihívásként azokra a párokra, akik azt gondolják, nem fotogének, és emiatt tartanak a beállított fotózástól.  Jelentem: fölösleges, mert a humornál és közvetlenségnél nincs jobb oldószer, én pedig nem félek ezeket fegyverként használni. Mosolygó szerelmespárokat fotózni pedig az egyik legjobb dolog a világon! 😉

www.kepzelet.com