A dolgokat sablonokba rendezni és mindent elkeresztelni valahogy; alapvető emberi szükséglet és valóban segít eligazodni a világban. Ugyanakkor személy szerint soha nem voltam híve a túl szigorú kategóriáknak, mivel egy bizonyos idő után korlátok közé szorítja az embert és gátat szabhat az alkotói szabadságnak.
Vegyük például az esküvőfotózás két megközelítését górcső alá, jelesen az esemény riportszerű rögzítését – vagy dokumentarista ábrázolását, ahogy tetszik – illetve a kreatív fotózást. Úgy hangzik, mintha a riportban nem lennénk “kreatívak” ami nem igaz, sőt: ha úgy vesszük, a riportban kell csak igazán kreatívnak lenni a szó klasszikus értelmében. Az alapvető különbség a fotózandó téma megközelítésének módjában van. A riportban nincs, vagy alig van kontroll a téma felett, az eseményeket mintegy dokumentálva tudunk szubjektív vagy objektív módon “ kreatívak lenni. Mit jelent mindez? Objektív módon az eseményeket úgy rögzítjük, hogy közben véleményünket a témáról nem szőjük bele a történetbe, igyekszünk kívülállók maradni és arra törekszünk, hogy a téma minden részlete egyenletesen kapjon hangsúlyt, nem veszünk el a részletekben. Ugyanennek a témának szubjektív előadásában nagyobb teret kap egyéni látásmódunk, véleményünk kifejeződik a képekben, egy-egy számunkra fontos, kiragadott részletén keresztül mutatjuk be a teljes témát. Egy esküvőn úgy jó, ha a szubjektív-objektív képek egyenlő aránya megmarad. Mindkét esetben szükség van tehát a kreativitásunkra: előbbi esetben arányérzékre és kompozíciós készségünkre, második esetben vizuális intelligenciánkra és “történetmesélési” képességünkre is. Általánosan elfogadott definíció szerint kreatív fotózásnak a páros fotózást nevezzük. De vajon mikor vagyunk kreatívak? Attól, hogy átvesszük az események felett az irányítást és koncepció nélkül lefényképezzük a témát, produktumunk önmagában még nem lesz “kreatív”, csupán egy beállított fénykép. Miért is? Ha a az asszonyt lefotózom a Szent Márk téren az oszlopnak támaszkodva, vagy – hogy a témánál maradjunk – a menyasszonyt mondanivaló nélkül, egy fa mögül kikandikálva az lehet egy technikailag jól beállított helyesen exponált kép, de egy mai, vizuálisan tájékozottabb személő számára már nem kap plusz töltést, azaz nem lesz “kreatív”. A kreativitásban ugyanis benne van, hogy ötletes, esetenként akár formabontó és rendhagyó megvalósítással állunk szemben. Kategóriákról beszélünk, de paradox módon a kreativitás legfőbb ellensége pont annak kategóriába szorítása. Ráadásul, ha három, hasonló kivitelezésű dolog után mi is elkészítünk egy negyediket, akkor az, bármennyire szeretnénk, már nem igazán lesz kreatív. Ráadásul jó ha tudjuk: amit ma “kreatívnak” nevezünk, egyáltalán nem biztos, hogy holnap generációja is annak fogja nevezni. Ez hatványozottan igaz a beállított fényképekre és a gyakran alkalmazott éppen divatos utómunka effektekre. Tegnap a szépia, ma a lágyított és vitage a menő, holnap valami más. Ha tehát fontos az időtállóság, prioritást élveznek a riport jellegű fényképek és a beállított fotózáson is inkább a természetes, elkapott pillanatokat célszerű előnyben részesíteni, utómunkában pedig kevesebb színmódosítást alkalmazni és jó barátságban lenni a fekete-fehér képi világgal, mert ha valami, akkor az sosem fog kimenni a divatból.
