“Álomesküvőd” zenekara

5000

Gyermekkoromban rengeteg esküvőn vettünk részt a családdal.

Micsoda hangulatú lakodalmak voltak a 80-as, 90-es években faluhelyen! Délelőttől másnap reggelig mulattak az emberek, mindenki, aki hivatalos volt, sokszor még az is, aki nem.

Abban az időben is megvolt minden vidék úgynevezett „sztárzenekara”, akihez igazították az esküvőt. Ha a dátum foglalt volt a zenészeknek, előfordult, hogy egy-két hónapot (vagy akár évet) is csúszott az esemény. A zenekarhoz ragaszkodtak.

Mára kissé megváltozott mindez, ugyanis a párok többsége sokszor elképzelés nélkül, random hívogat zenekarokat, minden mindegy alapon. Pedig egy valami sosem változik, mégpedig, hogy az esküvői jó hangulat döntő többségében a jó zenén múlik. Sem a kellemes helyszín, sem az éltelek íze, de még a ceremóniamester teljesítménye sem lesz rá akkora hatással. Éppen ezért őszintén sajnálom azokat a párokat, akiknek egyáltalán nem fontos, hogy ki zenél, vagy hogy milyen zene szól az esküvőjükön. Ha egyáltalán van zenekar, mert az utóbbi időben sokan rászoktak ám a DJ-kre. Persze, változik a világ, de míg 20 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna egy esküvő zenekar nélkül, ma már sokan azzal érvelnek, hogy a DJ eredetiben játssza a dalokat, na meg, hogy olcsóbb is, mint a zenekar. Ez persze igaz, de ilyen alapon egyetlen sztár koncertjére sem menjen el az ember, mert ott sem ugyanúgy szól majd, mint a lemezen hallható. Mindig is izgalmasabb élőben hallgatni egy előadót, még ha többet is kell érte fizetni. Kóstolni is sokkal jobb, hogy közben érzed az ízeket, az illatokat, mintsem egy fotón nézegetni az ételt, nemde?

Az élőzenének pont az a varázsa, hogy a zenészek valódi hangszereken, a pillanatnyi érzéseiket megformálva adják elő a dalokat, az énekesek a saját hangjukon énekelnek és ez az, ami átjön a hallgatóságnak. Közhely, de a jó zene az esküvőd legfontosabb alappillére. Ezért azt javaslom, addig keressétek a számotokra legjobb zenekart, amíg meg nem találjátok!

De nézzük, mitől is lesz jó egy zenekar, mitől lesz valakiből a te „álomesküvőd” zenekara. A válasz sokkal egyszerűbb, mint azt gondolnád. Hagyatkozz a megérzésedre. Először is mindenképp hallgasd meg, nézd meg élőben a csapatot. Muszáj, hogy megtapasztald őket, ez nem egy nyakkendő, hogy kiválaszd egy katalógusból. Gondolj arra, miért szeretsz egy-egy énekest vagy előadót! A hangja, a zenéje miatt, a megjelenése, netán a viselkedése, esetleg a kisugárzása miatt? Ha szimpatikusak számodra, ha hallgatható az énekesek hangja, ha tudsz azonosulni valamelyik taggal és összességében pozitív érzést váltanak ki belőled, jó úton jársz. Neked nem kell értened a zenét, de azt nyilván te is el tudod dönteni, hogy hamis-e az ének, hogy mennyire közismert slágereket játszanak és tudsz-e rájuk táncolni, mosolyognak-e, élvezik-e amit csinálnak, hogy összességében tudnak-e szórakoztatni. Ha mindez így van, úgy valószínűleg egy jó zenekart hallasz.

A későbbiekben, ha továbbra is szimpatikusak és meg tudtok állapodni, úgy ők az az „álomzenekar”, akik majd fergeteges bulit csapnak a nagy napon nektek, a családnak, a barátoknak és szereznek felejthetetlen élményeket, emlékeket mindenkinek a következő 15-20 évre, vagy még tovább.

Sok sikert és jó keresgélést kívánok!

Maszlag Tamás
Pesty Party Showband