Esküvő és Esküvői partyzenekar a XXI.században

3565

Mint megannyian az esküvői szakmában, a vendéglátózást és az esküvői zenélést elég régen megkezdtem, ugyanekkor más zenei formációk alapítását és gyakorlását is. A kisebb esküvőkön át, a nagy esküvőkön keresztül érintve pl. Sziget fesztivál különböző színpadjait, a budapesti és vidéki klubok deszkáit – természetesen csak az esküvőkön volt esküvői formációm – szerencsére elég széles spektrumot tapasztalhattam mind emberekből, mind hangulatokból és szervezésből, illetve egyéb rutinból is. Ezen tapasztalatokat építettem és építem be mind a mai napig – természetesen az újonnan érkezett impulzusokkal és aktuális információkkal kiegészítve – a zenei munkásságomba az A’la Carte Showband zenekarban is.

A mai esküvői párok egy részének már jelentősen mások az igényei, mint akár pár évvel ezelőtt is.

Sokan közülük – mivel egyre elérhetőbbek – igényes koncerteken is megfordult már, és  keresheti azt a minőséget, hangulatot, amit ott tapasztalt mind hangzásban (hangtechnika), látványban (vizuáltechnika, zenekari technika színpadi + személyes, illetve összkép megjelenés)  valamint a zenekari produkció (repertoár, megbízhatóság, közönséggel való interakciók) színvonalában is.

Jómagam is az előre és tudatosan, a részletekre odafigyelően felépített produkcióban hiszek, hiszen minden bulin (legyen az akár esküvő, akár céges party, fesztivál, falunap, stb.) ugyanazt a minőséget várja el a megrendelő – esetünkben az ifjú pár -, amit azon a rendezvényen látott, amelyen megtetszett neki a zenekar. Természetesen ezt az esküvői helyszín adottságai is nagyban befolyásolják, ezért kell ezt is jó előre leegyeztetni és informálódni. Mindamellett, hogy láthatott minket a jegyespár valahol már korábban, nagyon sokan a karnyújtásnyira elérhető internet segítségét veszik igénybe, ahol az ár mellett nagyon fontos tényező a weblapunk és azon látható-hallható anyagok minősége, a kommunikációnk, és az árajánlat színvonala is maga.

A „világot ’’ látott párok nagy százaléka keresi azt a zenekart is az esküvőjére, aki profi minden tekintetben.

Ad a technikára mind hangzásban, mind látványban, hiszen a mai fiatalok füle és szeme sok esetben elég kritikus már, és nem elégszik meg a középszerűséggel, hiszen saját magát is és a vendégeit is egy életre szóló élménnyel szeretné megajándékozni a nagy napon.  Az életre szóló élmény varázspálcája ezeknek az igényes pároknak is csak kemény munkával tud megvalósulni a zenekartagok és az ugyanilyen fontos zenekari technikusok által. Teljes körű profi megjelenés és hangzás, alaposan letesztelt és GYAKOROLT, naprakész magyar és nemzetközi repertoár, és természetesen ALÁZAT a zene, zenekartagok, megrendelő felé. Természetesen ez utóbbinak oda vissza meg kell lennie, és akkor tud megvalósulni a varázspor hintése, amikor minden együtt van egy este, és a zenekar előadását tánccal, tapssal, énekkel, és felhőtlen jókedvvel jutalmazza a vendégsereg és a pár. Természetesen nagyon fontos még a profi hozzáállás a szakmán belüli kollégákkal is (vőfély, ceremóniamester, helyszín, fotósok, filmesek, dekorosok, stb. )

Szerencsére itt is már egyre több szakmabelinél kialakultak a protokollok és etikettek, hiszen tudjuk: csak összefogással tudjuk egy – egy esküvőn saját magunk szegmensében is a legjobbat kihozni magunkból saját magunk, a pár és vendégek javára.

Egy profi Partyzenekar – Showband profi technikusokkal dolgozik, próbál (meglévő és új dalokat is), technikát fejleszt és újít mind hangzásban (hangfalrendszer, fülmonitor rendszer, digitális keverőpult, stb.), mind vizuáltechnikában (ledfal, robotlámpák, stb.), illetve öltözködésben és megjelenésben is. Ha nem is ismerjük személyesen a zenekart, egy zenekari honlapon elhelyezett Rider (technikai egyeztető) sok mindent elárul a csapat egy fontos szegmenséről.

Az Univerzumban csak egyetlen dolog az állandó: a változás. Én, Mi a csapatommal ennek a híve vagyunk nyitottsággal, alázattal, kemény munkával és kitartással. És ha már változunk, azt tegyük pozitív irányba, a nagyobb ellenállás irányába, hiszen a sokszor nehéz és sokszor nagy árat megkövetelő fejlődés adhatja meg a saját elégettségünk mellett a megrendelőink pozitív visszajelzéseit is. És ha ez a kettő találkozik, tudom ritka a mai világban: de mindenki jól jár. Mi ezt szeretjük, és ezt adjuk. Széles mosolyt mindenkinek!

Kertész Norbert
A’la Carte Showband