Vendégek, szokások, kellemetlen szituációk – avagy hogyan tegyünk azért, hogy minden az elképzelésünk szerint alakuljon?

3776

Minden esküvőnek más és más a násznép-összetétele, hiszen minden ember különböző, minden ember származhat más generációból, más országból, más kultúrából. Viszont egy minden násznépről elmondható: azért jöttek el, mert az ifjú párhoz kötődnek, tehát a meghívásuk által szeretnének velük együtt ünnepelni.

Mivel az esküvő és a lakodalom menete tájegységenként, országonként, kultúránként különbözhet, és a mai rohanó világban az ifjú pár is származhat akár a világ két végéből is, ez a probléma gyakran visszacseng, már az esküvő szervezése közben. Az örömszülők külön szokásokhoz ragaszkodhatnak, pl.: legyen lánykikérő, vagy ne legyen? Legyen vendégvárás háznál, vagy ne legyen? Meghívjuk-e a fél falut, vagy nincs rá szükség? Étteremben tartsuk, vagy háznál? És még sorolhatnánk a végtelenségig!

Kedves Ifjú Párok!

Bár nehéz ezt nagyon kezelni, de valamit tudnotok kell! Ez a Ti napotok, ez értetek van, ez Nektek kell, hogy olyan legyen, amilyennek megálmodtátok! Fontosak a szülők véleményei, de az esetek nagy részében, ha ilyen probléma merült fel, csak és kizárólag a kommunikáció oldotta ezt meg és természetesen még a szervezési fázisban! Nagyon lényeges, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében a szülőket már a kezdetek kezdetén vonjátok be az elképzeléseitekbe és amikor a meghívót átadjátok, a többi vendéggel is közöljétek, hogy ,mik a fő csapásirányok, milyennek képzelitek el a nagy napot!? Különös figyelmet kell, hogy kapjanak ebben a szakaszban a barátok, jóbarátok és a legjobb barátok is. Ők azok akik a legtöbbet tehetnek a nagy nap sikeréért, de tönkre is tehetik azt egy-egy megnyilvánulással. Nyilván minden ember találkozott már olyan személlyel lagziban, aki úgy vélekedett, mivel Ő a vőlegény legjobb barátja, neki mindent lehet. Ha ezt már a kezdetektől kezelitek, nem lehet probléma! Itt nagyon fontos kiemelni, hogy közöljétek a násznéppel és a barátokkal, hogy vőfélyt, vagy ceremóniamestert választottatok, így amennyiben olyan próbálkozás lenne egy „jó” ötlet formájában, amely nem illik bele az összképbe, az adott szolgáltató azt könnyedén tudja kezelni! Javaslom, hogy minden megszületett ötlettel kapcsolatban a ceremóniamesterhez, vagy vőfélyhez irányítsátok a vendégeket! Ezt nyilván egy jó cm, vagy vőfély a megfelelő kommunikációval eléri a lagziban, de ha biztosra akartok menni, már a meghívó átadásakor közöljétek ezen kéréseteket a vendégekkel!

Aztán ahogy múlik az este, egyre jobban belevetik magukat a vendégek a mulatozásba, italozásba, egyre közvetlenebb lehet az egyébként ismeretlen vendégekkel is a kapcsolat ugyan úgy, ahogy a szolgáltatókkal is, viszont az egyre közvetlenebb beszélgetés és az alkohol gyakran felbátorít bizonyos vendégtípusokat, hogy egymással és a szolgáltatókkal is olyan hangnemet üssenek meg, amit nem feltétlenül érdemelnek meg és tűrnek el. A vendégek egymás között általában lerendezik, de egy ilyen affér is komoly nyomot hagyhat az emlékeken, amennyiben mégsem sikerül megbeszélni. A szolgáltató már más kérdés, hiszen Ő egész nap, egész este azért dolgozik, hogy életetek napját a legszebbé varázsolja. Kezdve a dekorostól, a torta kiszállítójától, egészen a szertartásvezetőig, papig, vagy éppen a ceremóniamesterig. Nyilván bennük van annyi profizmus, hogy ezeket a helyzeteket lekezelik és esetekben még olyan profizmus is, hogy ezt nem is veszitek észre. De a háttérben akkor is nyomot hagy, hiszen honnan tudnátok, hogy vajon lehetett volna még jobb a jó? Még tökéletesebb? Nagyon fontos, hogy az ilyen vendégek kezelése nem feltétlen szolgáltatói feladat és itt azt is kiemelném, hogy a felszolgáló, a fotós, a cm/vőfély nem biztonsági őr, nem pszichológus és nem pedagógus, bizonyos esetekben ezeket sajnos Nektek, vagy a szűk családnak kell kezelni!

Azon vendégeket, akik a kelleténél több alkoholt fogyasztottak, van az a pillanat, amikor jobb eltávolítani a többiek közül, hiszen nem feltétlen elegáns egy ittas állapotban fekvő, alvó, tántorgó,vagy kötekedő ember…

Az intelligens ember megérti, hogy ez a Ti napotok, miattatok van az egész felhajtás! Éppen ezért ne féljetek a kívánságaitokat, a kéréseiteket határozottan, a tudtukra adni, ami a nagy nap menetét illeti!

Végül összefoglalva ne féljetek a meghívóra dress code-ot írni, ne féljetek a násznép tudtára adni, ha nem a hagyományos esküvői szokásokat követitek, kérjétek meg Őket nyugodtan, hogy mértékkel fogyasszanak alkoholt, hogy bármilyen ötletükkel, kérésükkel ami a nagy nap menetét befolyásolhatja, forduljanak a ceremóniamesterhez/vőfélyhez. Az esküvői trend is gyors és folyamatos átalakuláson megy át, így egyáltalán nem ciki, nem kellemetlen megmondani, hogy mit szeretnétek és mit nem!

Jurec Miklós
ceremóniamester
www.jurecmiklos.hu